Bezár

Ajánlat kérése


Bortúra

2010. június 29.

Borgála július 3-án

Borgála július 3-án A 11. VinAgora Nemzetközi Borverseny után végre megpihenhetnek a bírálók, és a borukért izguló borászok. A borkedvelő nagyközönség viszont egyre izgatottabb és türelmetlenebb, hiszen tudják: nemsokára eljön az ő idejük, amikor végre testközelből megismerkedhetnek az összes nagyszerű versenyzővel, külön gratulálhatnak a boroknak és alkotóiknak. Hogy mikor?  2010. július 3-án, szombaton mindenkit vár a 3. VinAgora Borgála Nem egyszerű borozgatásról lesz szó. Képzelje el az Iparművészeti Múzeum szecessziós stílusjegyeit magában hordozó csipkézett oszlopkötegeit és az általuk körülhatárolt hatalmas aulát, ahol több mint 150 méter hosszú terített asztalon borhűtőbe állított palackok sorakoznak, melyekből Ön kedve szerint csemegézhet, vagy akár az összeset meg is kóstolhatja. Ezt persze nem javasoljuk. Minden bor mellett olvasható lesz a VinAgora Borversenyen kapott részletes értékelése is (pontszám, borprofil, aromalista), így saját véleményét összehasonlíthatja a szakemberekével.   A program itt még nem ér véget. Akinek tudásvágya többet kíván, az részt vehet olyan 50 perces, tematikus kóstolókon is, ahol a témában avatott szakemberek vezetésével 6-6, a borversenyen kiemelkedő eredményt elért bort lehet megkóstolni és közelebbről megismerni. Itt az esetleges borszakmai kérdésekre is választ kaphatnak. Jöjjön el, kóstoljon különleges borokat, tanuljon is egy kicsit, és érezze jól magát! Időpont: 2010. július 3, szombat 12-20 óra közöttJegyek megválthatóak a regisztrációs adatlap letöltésével és visszaküldésével, Illetve online jegyvásárlással a www.jegymester.hu oldalon keresztül.A tematikus borkóstolókra előzetesen jelentkezni csak a regisztrációs adatlap letöltésével és visszaküldésével lehetséges!Helyszín: Iparművészeti Múzeum (1091 Budapest, Üllői út 33-37.) Belépődíj a Borgálára: 4000.-Ft, amely tartalmaz egy kristály kóstoló poharat.Tematikus előadások díja: 2000.- Ft / előadás Tematikus előadások:Az egyre népszerűbb Sauvignon blanc arcai - Dr. Nagy ÁkosnéA Furmint felemelkedése - Szepsy IstvánHa Rosé akkor Magyarország - Zilai ZoltánChardonnay különlegességek - Lehetséges-e a trónfosztás? - Dr. Pók TamásA Cabernet franc új hazája lehet Magyarország - Gere ZsoltVinAgora TOP vörös fajtaborok - Zilai ZoltánAranyérmes Tokaji borkülönlegességek - Dr. Molnár PéterVinAgora TOP házasított vörös borok - Dr. Lőrincz György Előzetes online jegyvásárlás:  (A tematikus borkóstolókra előzetesen jelentkezni csak a regisztrációs adatlap letöltésével és visszaküldésével lehetséges!) (x)

 



Hozzászólások

 


2012. február 01.

A Tanyacsárda aktuális programjai - 2012. február

TÉLBÚCSÚZTATÓ BORVACSORA - Az Öreg Tanyacsárdában, a Vylyan Pincészet és a Ruppert Pincészet borainak kóstolójával Múltunk immár több mint 35 esztendőre tekint vissza, azóta hirdeti magát nemes egyszerűséggel a cégér: Tanyacsárda. A „Vidék legjobb étterme” címet ...