Bezár

Ajánlat kérése


Tisza-Tó

2009. december 31.

TISZA-TÁ

tisza-to
A Tisza-tó és környéke évről évre egyre többeknek jelenti a Balaton és a dunántúli üdülőhelyek alternatíváját " de úgy is fogalmazhatnánk, hogy vetélytársát. Aki háborítatlan nyugalomban, vadregényes és gazdag természeti környezetben vágyik vízparti kikapcsolódásra, előbb-utóbb felfedezi magának ezt az alföldi gyöngyszemet.

A környék legfőbb vonzerejét természetesen maga a tó jelenti, mely 127 négyzetkilométeres vízfelszínével közel ötször nagyobb, mint a Velencei-tó. Hazánk második legnagyobb tava több szempontból is különleges, de legfőbb jellemzője, hogy bár tónak hívjuk, csak látszólag állóvíz. A tavat mesterségesen, a Tisza Kisköre és Tiszavalk közötti szakaszának felduzzasztásával hozták létre a hetvenes években. Kialakítását nem elsősorban turisztikai okok indokolták, sokkal inkább a mezőgazdasági területek öntözéséhez, az ökológiai vízpótláshoz és a kiskörei vízi erőmű működéséhez szükséges vízmennyiséget akarták ezzel biztosítani. A hivatalosan síkvidéki átfolyásos tározónak nevezhető tó része a Tisza vízrendszerének, vízjárása szabályozható. Jellemző, hogy a tó medencéje dél felé lejt, így állandó vízszint esetén a víz kicsit sekélyebb aValki- medencénél, mint az Abádszalóki öbölnél.

Aki még sosem járt erre, ne teljesen egybefüggő vízfelületet képzeljen a szinte mindig napsütötte nyári égbolt alá: kis szigetek, holtágak, csatornák, ártéri erdők tagolják a különleges tündérrózsa-, tündérfátyol- és sulyomhínárral is gazdagon benőtt tavat. Az átfolyás szempontjából összefüggő tó öt jól elkülöníthető részre tagolható: a tiszavalki, a poroszlói, a sarudi, az abádszalóki és a tiszafüredi medence mind kicsit másmilyenek, de egyformán gyönyörűek. Feledhetetlen élmény gyalog, kerékpárral vagy akár lóháton körbejárni a tavat " persze a legnagyobb kalandot a csónakos, kenus túrák jelentik.

A végtelenül gazdag flóra és fauna láttán hihetetlennek tűnik, hogy ezt a helyet hajdan mesterségesen hozták létre; olyan az egész, mintha itt mindig is ilyen buja és vad természet uralkodott volna. Igazi különlegesség az aponyháti őstölgyes, ahol több száz éves kocsánytalan tölgyek állnak méltóságteljesen, a közeli Borsodivánkára pedig annak érdemes átruccannia, aki kíváncsi az ország leghatalmasabb kocsányos tölgyére, és a harmadik legnagyobb mocsárciprusára.

A Tisza-tó növényvilágán túl az állatvilág is egészen elképesztően sokszínű " Magyarországon nem sok helyen lehet már természetes élőhelyükön például mocsári teknősöket, vidrákat vagy hódokat látni, nem is beszélve a júniusi tiszavirágzás egyedülálló látványáról. A terület roppant változatos halállománnyal is büszkélkedhet, és ez rengeteg horgászt vonz a környékre, de a Tisza-tó főleg a madárbarátoknak nyújt megunhatatlan meglepetéseket. A tavon evezve véletlenszerűen is találkozhatunk rengeteg különleges szárnyassal " kiskárókatonával, fekete gólyával, fekete harkállyal, ősszel és tavasszal pedig átvonulóban megpihenő lúd- és récecsapatokkal ", de aki biztosra szeretne menni, az látogasson el a tiszafüredi Madárrezervátumba. A Hortobágyi Nemzeti Park részeként az UNESCO Világörökségi listáján szereplő területen csaknem 200 madárfaj figyelhető meg. Ilyen értékek mellett nem csoda, hogy a régió jelentős része természetvédelmi terület, és 2004-ben a Tisza-tó Európában elsőként elnyerte a Village+ nemzetközi ökoturisztikai védjegyet is. Érdemes végigjárni a 2006 óta létező Tisza-tavi Vízisétányt és Tanösvényt is, amelynek köszönhetően az eddig nehezen megközelíthető helyek is elérhetővé váltak.

Sokan kifejezetten a strandolás és a vízi sportok kedvéért érkeznek ide: Tiszafüred, Poroszló, Sarud, Tiszanána és Kisköre gondozott strandjain garantált az aktív kikapcsolódás. Abádszalókon kiépített vízisípálya és jet-ski pályák is az adrenalinvadászok rendelkezésére állnak "hazánkban egyedülálló módon a Tisza-tavon engedélyezett a motoros járművek használata. A környéken egyébként gyógyvizekben sincs hiány, főleg mozgásszervi panaszokkal küzdőknek ajánlott például a kunhegyesi, a mezőcsáti, a tiszafüredi vagy a berekfürdői termálfürdő, de még különlegesebb helyen, egy kastélyparkban fürdőzhet az, aki Balmazújvárost választja.

A tótól eltávolodva is akad a régió 73 településén jó néhány érdekesség. A falumúzeumok, arborétumok, szabadtéri fesztiválok és kézműves műhelyek sokasága közül épp annyira nehéz választani, mint a viszonylag közeli Bükk, Mátra és a Hortobágy kínálta látnivalók közül. Egy dolgot azonban mindenkinek feltétlenül látnia kell, ez pedig maga a vízlépcső Kiskörénél, amely nélkül ma a Tisza-tó vidéke egészen más képet mutatna.



Hozzászólások

 


2010. július 01.

CSAK CSAJOK/CSAK PASIK CSOMAGAJÁNLAT | Hotel Karos Spa****superior

Minimum itt-tartózkodási időtartam 2 éj kizárólag hétköznapi igénybevétel esetén Időpont: 2010. március 02 – június 11. Csak Csajok Csomagajánlat Szállás gazdag büféreggelivel és –vacsorával, magyaros és nemzetközi ételekkel, reform- és ...