Bezár

Ajánlat kérése


Bortúra

2010. január 22.

Kevesebb magyar bor?

Túlszabályozás miatt lesz kevesebb magyar bor ESZKÖZÖK: Magyarország csak kifogástalan minőségű termékekkel képes helytállni a globalizálódó borpiacon - jelentette ki Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerdán Egerben, a XI. Egri Szőlészeti és Borászati Konferencián. Ágy vélte továbbá, hogy az Európai Unióban a termelés túlszabályozottsága versenyhátrányt jelenthet. Fontosnak nevezte a képzést, a technológia fejlesztését és az ültetvénykoncentrációt. Példaként említette, hogy van olyan önálló magyar borvidék, ami egy kisebb ausztrál farm méretének felel meg. Világviszonylatban felesleget termelnek a borászatok Ágy vélte, hogy az Európai Unióban a termelés túlszabályozottsága versenyhátrányt jelenthet, és így nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unió bortermelése csökken. Tovább nehezíti az ágazat globális helyzetét, hogy miközben, mintegy 280 millió hektolitert termelnek évente a világban, csupán 230-240 millió hektolitert fogyasztanak el, így évente mintegy 30 millió hektoliter felesleg képződik. Fontosnak nevezte a védett eredet erősítését, ezen keresztül is a hazai fogyasztók bizalmának megőrzését, hiszen adminisztratív intézkedésekkel, diszkriminációval ma már nem akadályozható meg a külföldi borok importja. Magyarország ezt a bizalmat, egyedülálló ökológiai adottságaival, a borvidékek szakmai összefogásával tudja erősíteni - vélte. 

Ugyanakkor megemlítette, hogy a fejlődést az ültetvények elöregedése és a tőkehiány, illetve a technológiai fejlesztések ebből eredő elmaradása akadályozza.

forrásom a http://www.deluxe.hu/cikk/20100122/horvath-csaba-tulszabalyozas-kevesebb-magyar-bor 



Hozzászólások

 


2012. február 01.

A Tanyacsárda aktuális programjai - 2012. február

TÉLBÚCSÚZTATÓ BORVACSORA - Az Öreg Tanyacsárdában, a Vylyan Pincészet és a Ruppert Pincészet borainak kóstolójával Múltunk immár több mint 35 esztendőre tekint vissza, azóta hirdeti magát nemes egyszerűséggel a cégér: Tanyacsárda. A „Vidék legjobb étterme” címet ...